Beszámoló:
Az Erasmus + program keretén belül 2023 decemberében egy kollégámmal angol nyelvi kurzuson vettem részt Máltán.
A sikeres pályázást követően megbeszélést tartottunk az Északi Agrárszakképzési Centrumban, ahol tájékoztatást kaptunk a tanfolyam feltételeiről, részleteiről. Tájékozódtunk az ország kultúrájával, specialitásaival (pl.: angol dugalj) kapcsolatban, melyhez segítséget nyújtott a Gordius Learning Zrt. Több online megbeszélésen is részt vettünk az utazás előtt, így teljesen felkészülten érkeztünk meg Máltára.
Az utazás repülővel történt, a Ryanair menetrendszerű járatával indultunk, a Wizzair járatával jöttünk haza. A repülőtéren transzfer várt minket, és vitt el a szállásra. Vasárnap érkeztünk meg, így lehetőségünk volt felfedezni a környéket. Délután megkaptunk az órarendet, a nyelvi szint besorolást, melyet a kiutazás előtt kitöltött nyelvi felmérő alapján végzett el a fogadó intézmény, az EC Malta nyelviskola.
A tanórák egyik nap délelőtt, a másik nap délután voltak, így a fennmaradt időben lehetőségünk volt szabadidős programokra. A fogadó szervezet munkatársai több lehetőséget is kínáltak (pl.: három város látogatása éjszaka, Valetta városnézés este, ismerkedési lehetőség a többi tanulóval). Az EC Malta részéről több alkalommal is pontos tájékoztatást kaptunk a teendőinkről, programokról.
A tanfolyamon nagy hangsúlyt fektetnek a kommunikációra, a tanárok nagyon felkészültek, együttműködőek voltak, mindenkit bíztattak az angol nyelv használatára. A szókincsünk, nyelvtani tudásunk is sokat fejlődött, így ezt a tudást a munkánk során a későbbiekben is tudjuk hasznosítani.
a KRÉTA naplóba
Elektronikus napló elérhetőség tanároknak, elektronikus ellenőrző szülőknek, diákoknak.